Elvehetik-e jóhiszeműen, szóbeli megállapodással vásárolt kerékpárunkat azzal az indoklással, hogy 3.személy bejelentette, tőle lopták?

Szerződések joga Büntetőjog Kérdés beküldve:

2014-ben internetes hirdetési oldalon találtunk egy eladó kerékpárt. Kapcsolatfelvételt követően, szóban megállapodtunk az eladóval, és Budapestről utazva Székesfehérváron bonyolítottuk az ügyletet. Két hete a fiam szembe találkozott az egyik szomszédunkkal, aki megállította azt állítva, hogy a kerékpár az övé. Még 2014-ben feltörték a tárolójukat, ám ő akkor a kerékpár eltűnését nem jelentette be, most viszont feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Sajnos az internetes levelezés az óta törlődött, és az oldalról is törölték a hirdetést, így semmi írásos nyoma nincsen a vásárlásnak. Sajnos a hirdetés linkjét sem találjuk a számítógépben. A nyomozó azt közölte, hogy felvették a hirdetési oldallal a kapcsolatot és keresik. A kerékpárt a rendőrség kb. egy hete lefoglalta, és bár a nyomozás még nem zárult le, most az állítólagos tulajdonosnak akarják visszaadni. Úgy tudom, hogy ezt nem tehetnék meg, hiszen mi jóhiszeműen vásároltuk. El kell fogadnunk, hogy a régi tulajdonosnak(?) adják

Ügyvédek válaszai

dr. Czeglédy Csaba
0

dr. Czeglédy Csaba Dr. Czeglédy Ügyvédi Iroda

Tisztelt Kérdező! Ha a hirdetési oldal azt közli a nyomozóhatósággal, hogy nem volt ilyen hirdetés, akkor a büntetőeljárás könnyen Önök ellen fordulhat, ezért azt javaslom vegyék fel a kapcsolatot büntetőjogban jártas ügyvéddel. Azt hozzátéve, hogy a szomszédnak is tudnia kellene bizonyítani, hogy a kerékpár az övé volt, ezt azonban elég tanúkkal megtennie.

További kérdések ebben a témakörben

Kérdés beküldve:
dr.Nagy Zoltán Halászné dr. Balkay Hanna 2 Ügyvéd válaszolt
Kérdés beküldve:
Dr. Udvaros Judit dr.Nagy Zoltán dr.Nagy Zoltán dr.Nagy Zoltán dr.Nagy Zoltán Halászné dr. Balkay Hanna 6 Ügyvéd válaszolt

Ügyvédek ezen a jogterületen

Gaál András

Gaál András

Ügyvéd

Németh Éva

Németh Éva

Ügyvéd

 Gero Tamas

Gero Tamas

Ügyvéd